Vatikáni tudósító: Egy fontos személyiségjegyében különbözik XIV. Leó elődjétől, Ferenc pápától

Ebből a szempontból szöges ellentétei egymásnak.

XIV. Leó pápa már megválasztása első pillanataiban egyértelmű jeleket adott arról, milyen szellemiségben kívánja vezetni a katolikus egyházat.
Ahogy arról beszámoltunk, csütörtök este XIV. Leó néven választották pápává Robert Prevost amerikai bíborost. Prevost az első amerikai pápa, ám perui állampolgársággal is rendelkezik, ahol évtizedekig misszionáriusként szolgált. Már a Szent Péter-bazilika erkélyén elhangzott első szavaiból és megjelenéséből is három fontos jel utalt arra, milyen vezető lehet ő a több mint 1,4 milliárd katolikus élén – olvasható a Reutersen.
A XIV. Leó név visszautal a XIX. századi XIII. Leóra, aki a munkások jogainak védelmét, a tisztességes bért és a szakszervezetekhez való jogot hangsúlyozta. Ahogy Thomas Reese jezsuita kommentátor fogalmazott: „Ez azt mutatja, hogy elkötelezett az egyház szociális tanítása iránt.” Ezzel párhuzamot vonhatunk Ferenc pápa névválasztásával is, aki Assisi Szent Ferencre utalva a szegények szolgálatát helyezte előtérbe.
Kapcsolódó vélemény
A név alapján XIII. Leó nyomdokában jár majd.
Első nyilvános szavai olaszul hangzottak el: „La pace sia con tutti voi!” (Béke legyen mindnyájatokkal!) – ez erős üzenet egy háborúkkal terhelt világban. Spanyolul is szólt a perui közösséghez, az Egyesült Államokat azonban nem említette. Kiemelte: „Isten békéje lefegyverzett és lefegyverző béke, alázatos és kitartó.” Azt is kérte, hadd adja tovább Ferenc pápa utolsó áldását:
Isten szeret minket, Isten mindenkit szeret, és a gonosz nem győzhet. Isten kezében vagyunk.”
Eltérően Ferenc pápától, aki elutasította a pápai pompát, XIV. Leó hagyományos vörös pápai palástban jelent meg. Ezzel jelezte: miközben tiszteli elődje örökségét, egy másfajta pápaságot képvisel.
Ezt is ajánljuk a témában
Ebből a szempontból szöges ellentétei egymásnak.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari